Ugrás a tartalomtörzsre
Microsoft 365
Feliratkozás

Személyes kapcsolatok visszaállítása és fenntartása az új Microsoft Teams-hívási szolgáltatásokkal

Ebben az évben az IT-vezetők világszerte arra kényszerültek, hogy újrapriorizálják ütemterveiket, erőforrásaikat és költségterveiket, és átálljanak a munkavállalók gyakorlatilag éjszaka történő távmunkavégzésére. Hirtelen az egekbe szökött a videókommunikáció mértéke. Az emberek gyorsan megszokták az online értekezleteket, de a távmunkára való átállás egyik legjelentősebb kihívása az volt, hogyan tartsák fenn azokat a személyes kapcsolatokat, amelyeket az irodában alkalomszerűen felmerülő beszélgetések jelentettek. 

A tanulmányok azt mutatják,1 hogy az emberi hang az, amelyre a személyes kapcsolatok tulajdonképpen épülnek, és amellyel egyértelmű a kapcsolatteremtés, és ez az, amiért a munkatársakkal és ügyfelekkel való tényleges kommunikáció minden eddiginél fontosabbá vált. A Teams hívási funkcióját is hirtelen rengetegen kezdték el használni: az októberi 650 millió hívás ez év márciusában már ennek 11-szerese volt. A hívások átlagos hossza pedig lecsökkent egy tipikus értekezlet hosszának az egynegyedére, megteremtve ezzel az újbóli kapcsolatfelvétel és az együttműködés gyors és hatékony módját. 

Ma bemutatjuk Önöknek a Teams hívási funkcióján végzett fejlesztéseinket, amelyek megkönnyítik a szervezetek és alkalmazottaik számára meglévő kapcsolataik megerősítését és újak létrehozását mindössze egy gyors hívással.

Hozzon ki még többet hívásaiból a széles körű hívási funkciókkal

Helyőrző

A hívás nagyszerű módja az újbóli kapcsolatfelvételnek és az információk megosztásának. Más kommunikációs módokkal kombinálva azonban akár meg is többszörözheti a hatékonyságot. Számos új módszert vezettünk be a még hatékonyabb és gördülékenyebb híváslebonyolításhoz.

  • Átláthatóbb hívási felület: A Teams egy központi hely a csevegések, az együttműködés, az értekezletek, az appok és a munkafolyamatok számára, a továbbfejlesztett Hívások app pedig egyetlen helyen összegyűjtve kínálja a legfontosabb hívási funkciókat – a tárcsázót, a híváselőzményeket, a hangpostát, a névjegyeket és a beállításokat –, megkönnyítve ezzel a munkavégzéshez szükséges kapcsolattartást.
  • Hívásrögzítések mentése a OneDrive-ba és a SharePointra: A hívásrögzítéssel egyszerűen megőrizhetők a hívások során gyakran felmerülő véletlenszerű ötletelések. Mostantól a Teams-rendszergazdák kihasználhatják a Teams OneDrive-val vagy SharePointtal való szoros integrációját, és választhatnak, hogy a OneDrive vagy a SharePoint legyen a rögzítés alapértelmezett tárolási helye a Stream helyett. Ez az új funkció nagyszerű lehetőségeket kínál, többek között például megosztást külső vendégekkel, gyorsabb hozzáférést az átiratokhoz és nagyobb tárhelykapacitást. További információ.
  • CarPlay-támogatás: A CarlPay hamarosan támogatni fogja a Teams hívási funkcióját, így az autós hívások egyszerűbbek lesznek, mint valaha. A CarPlay révén járműve beépített vezérlőivel működtetheti a Teamst, sőt Sirit is használhatja hívások indításához és fogadásához.
  • Kéretlen hívások azonosítása: A kéretlen hívások bosszantóak, zavarják a munkát és ahhoz vezetnek, hogy lassan már fel sem vesszük az ismeretlen számokról érkező hívásokat. Fejlett iparági technológiákat alkalmazva a Teams azonosítani tudja az esetleges kéretlen hívásokat, így nyugodtan felveheti a többi beérkező hívást. Ezenkívül a Teams digitális igazolással látja el a kimenő hívásokat, hogy a felhívott külső partnerek ne utasítsák el azokat. 
  • Hívások átirányítása a mobilos és az asztali verzió között: A Teams megkönnyíti a különböző – köztük az asztali és mobilos – végpontokra indított és onnan érkező hívások kezelését, de néha szükség lehet arra, hogy más helyen vagy eszközön folytassa a hívást. Az 2021-es verziótól kezdve átkapcsolhatja hívásait a mobilos és az asztali végpontok között egy könnyen kezelhető Teams-felületen.
  • Hívásegyesítés: A hívásegyesítéssel több különböző hívást egyesíthet egyetlen hívásban a különböző beszélgetések összekapcsolása és kezelésének egyszerűsítése érdekében. A Hívás egyesítése funkció mostantól PSTN-hívásokhoz és VoIP-hívásokhoz is elérhető.
  • Kis adatforgalmú mód: Függetlenül attól, hogy csak meg szeretné őrizni az adatokat, vagy épp egy gyenge vagy korlátozott adatforgalmú hálózati kapcsolattal rendelkező helyen tartózkodik, időnként érdemes megszabni a videóhívások és értekezletek során használt adatok mennyiségét. 2021 elejétől kezdve a felhasználók módosíthatják Teams-beállításaikat a videóhívások során felhasználható adatok mennyiségének korlátozása és a hálózat elérhetőségén alapuló különböző (mobilos, wifi vagy mindig) lehetőségek meghatározása érdekében.
  • Továbbfejlesztett számvisszakeresés: Az automatikus számvisszakeresésnek köszönhetően hívás beérkezésekor, illetve a tevékenységcsatornában és a hangpostában megjelenik a hívó fél neve.

Biztosítson speciális hívási funkciókat üzleti tevékenységeihez

Helyőrző

Az üzleti tevékenység egyes részeihez további hívási lehetőségek és munkafolyamatok szükségesek. Legyen szó akár a kritikus fontosságú műveletek működésének fenntartásáról vagy a kulcsfontosságú ügyfelek problémáinak orvoslásáról, a Teams új funkciói az igények széles körére megoldást nyújtanak.

  • Hangvezérléses csatornák: Az új együttműködéses hívás lehetővé teszi a csapatok számára, hogy a hívási várólistákat egy adott csatornába integrálják, így a hívás előtt, alatt és után is együttműködhetnek és adatokat oszthatnak meg másokkal. Az informatikai és a HR-ügyfélszolgálatok például mostantól csatornából is felügyelhetők, így a csapattagok megválaszolhatják a hívásokat, és könnyedén megoszthatják a szolgáltatási jegyekkel kapcsolatos információkat. 2021 elejétől kezdve a Teams-felhasználóknak lehetőségük lesz egy új, hangvezérléses csatornák létrehozására szolgáló előzetes funkció használatára.
  • Minősített ügyfélkapcsolatiközpont-megoldások: Az ügyfelektől beérkező hívások hozzáértő kezelése az ügyfélkapcsolati központokban nem könnyű csapatfeladat, ezért fontos a megfelelő kolléga gyors azonosítása és elérése. Az ügyfélkapcsolatiközpont-megoldások a jelenléti és a felhasználói API-k segítségével zökkenőmentesen integrálhatók a Teamsbe, így az ügynökök megtalálhatják a megfelelő támogatási munkatársakat. Mostantól az ügyfélkapcsolatiközpont-szolgáltatók megoldásaikhoz Microsoft-minősítést kérhetnek, amellyel biztosíthatják ügyfeleik számára a fontos ügyfél-interakciók kezeléséhez szükséges megbízhatóságot. Ismerje meg a minősítőprogramot, valamint az épp minősítés alatt álló speciális megoldásokat, amelyek többsége 2021 elején már elérhető lesz.
  • Hibatűrő hívás: A legfontosabb beszélgetések áramkimaradás esetén történő támogatása érdekében az új Survivable Branch Appliance (SBA) lehetővé teszi a felhasználók számára PSTN-hívások indítását és fogadását áramszünet esetén is. Az SBA funkció előzetes verziója ebben a hónapban elérhető lesz a minősített Seesion Border Controller (SBC) szállítók számára, lehetővé téve az SBC-knek a Teams-ügyfelekhez való csatlakozást abban az esetben, ha az ügyfél nem éri el a Microsoft hívási hálózatát. 
  • Hívásátirányítás visszacsengetése: Míg a hívásátirányítás hasznos lehet a megfelelő személyek összekapcsolásában, a hívási élmény szempontjából fontos, hogy a hívások ne szakadjanak meg átirányítás közben. Mostantól a Teams-felhasználói biztosak lehetnek abban, hogy a fontos hívások átirányításkor nem fognak megszakadni, ha a hívott fél nem érhető el. Ha az átirányított hívást nem veszi fel senki, azt a rendszer visszakapcsolja az átirányítást végző személynek.

Maradjon kapcsolatban kiváló minőségű eszközökkel

image-

A Teams nagyszerű integrált szoftveres telefonos lehetőségeket kínál mind mobileszközökön, mind asztali gépeken, emellett robusztus hardveres megoldásokkal lehetővé teszi az igényeknek megfelelő fizikai végpontok kiválasztását. A kis költségű telefonoktól a hagyományos asztali és videós telefonokon át a Teams-kijelzőkig számos lehetőség áll rendelkezésre minden típusú felhasználói és hívásigény kielégítésére. Izgatottan várjuk, hogy bemutassunk néhányat ennek az eszközrendszernek az új megoldásai közül, amelyek segíthetnek a kapcsolattartásban, bárhol is dolgozzon.

  • Teams-kijelzők: Függetlenül attól, hogy távolról dolgozik vagy újra az irodában, egy intelligens társeszköz – például egy Teams-kijelző – használata forradalmasíthatja a munkavégzést. Újdonságként bemutatjuk a Teams-kijelzőként elérhető Lenovo ThinkSmart View-t, amely az érintésmentes működés érdekében Cortana-integrációval rendelkezik, mesterséges intelligenciát használ a hatékonyság és a szervezettség megőrzése érdekében, és dedikált eszközt kínál a Teams segítségével történő együttműködéshez. További információ.
  • Kis költségű telefonok: Hogy arra ösztönözzük a szervezeteket, hogy a Teams hívási funkcióit minél több felhasználónál alkalmazzák, örömmel bocsátjuk piacra kis költségvetésű, megbízható partnerektől (Yealink és AudioCodes) származó telefonjainkat 2021 elején. Ezek az eszközök natív módon integrálva vannak a Teams telefonos alkalmazásával, így elérhetővé teszik a Teams főbb funkcióit.
  • Eszköz mint szolgáltatás: A Teams új „Eszköz mint szolgáltatás” ajánlata rugalmas havi fizetési lehetőségeket kínál, így a felhasználók minden eddiginél egyszerűbben és megfizethetőbb módon érhetik el a számukra szükséges eszközöket. Egyszerűen nyissa meg az Eszköz mint szolgáltatás webhelyet, ahol percek alatt beteheti a kosarába a megfelelő eszközöket, és leadhatja a rendelését. Ez a szolgáltatás jelenleg csak az Amerikai Egyesült Államokban vásárolható meg, de 2021-ben további országokban és régiókban is elérhetővé válik majd.

Legyen még hatékonyabb partnereink segítségével

Nagyon sok új partner csatlakozott Teams-partnerrendszerünkhöz, így jelenleg több mint 300, a Microsoft Teamshez hívási megoldást kínáló, specializálódott partnerünk van, ami 100%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Ezek a partnerek számos szolgáltatással és megoldással segítik vevőinket, beleértve a szolgáltatásként közvetített közvetlen átirányítást, az üzembe helyezést, a bevezetést, az eszközöket, a felügyelt szolgáltatásokat, valamint a hálózatfigyelést és a jelentéskészítést. Új partnereink között üdvözölhetjük például az Év partnere díjunk győztesét, a Continuant vállalatot, valamint a döntőbe jutott Enabling Technologies, Communicativ és Orange Business Services céget.

Folyamatos elkötelezettség a hívások iránt

Ezek a fejlesztések jól tükrözik folyamatos elkötelezettségünket a hangkommunikáció révén megvalósítható spontán együttműködések és személyes kapcsolatok támogatására. Megtiszteltetés számunkra, hogy a Gartner szolgáltatott egyesített kommunikációs megoldásokról szóló 2020-as Magic Quadrant-jelentésében Leader (Vezető) minősítést kaptunk. Továbbra is keményen dolgozunk azon, hogy a Teams az elérhető legmegbízhatóbb hangkommunikációs megoldás maradjon. Mindannyiunknak egyre inkább zökkenőmentes megoldásokra van szükségünk a munkatársakkal és ügyfelekkel való kapcsolattartáshoz, és ezekkel a funkciókkal visszatérhet a személyes kapcsolattartáshoz, emellett a szervezet minden részében kezelheti a legfontosabb hívásokat. Ismerje meg, hogyan használja az Accenture, az Australian Catholic University, az ENGIE és a Tony Chocolonely a Teams hívási funkcióját kapcsolattartásra.

Végül, de nem utolsósorban, fontos megemlíteni, hogy a Teams hívási funkciójának nagyszerű új megoldásai heteken – és nem hónapokon vagy éveken – belül elérhetővé válnak, ahogyan az a Lumen (korábbi nevén CenturyLink) esetében történt, amely a Calling szolgáltatást 4 hét alatt több mint 40 000 felhasználóhoz juttatta el. Ha további információra van szüksége, bármikor kapcsolatba léphet ügyfélcsapatával, az alábbi hivatkozásokon pedig további információt és útmutatást talál.


1 Harvard Business Review „Type less, Talk more” (Kevesebb írás, több beszélgetés) (2020. október 5.)